Kedves ODU Érdeklődők,
Az ODU közösségi tér vezetője vagyok, emellett egyéni vállalkozóként családoknak segítek annak érdekében, hogy könnyebbé váljanak mindennapjaik.
Már kisgyerekként tudtam, hogy mi a küldetésem: pont az, amit hivatásomnak is választottam. Sok Sok-sok éve foglalkozom gyermekekkel, dolgoztam gyermekápolóként kórházakban, gondozóként csecsemő- és gyermekotthonokban, óvónőként óvodában, majd amikor a kislányom megszületett, kisgyermeknevelőként bölcsődékben is.
Mindig előtérben volt számomra a támogató, segítő munka, amivel a családoknak, főleg a gyerekeknek és az anyáknak szerettem támogatást nyújtani, hogy az életük legyen boldog, békés és szabad – ez a célom most is.
Anyaként nagyon sok nőnek rengeteg feladattal kell megbirkóznia. Segítségre van szükségünk, mert ha teljes családban is neveljük a gyerekeket, akkor is sokszor érezhetjük azt, hogy magunkra maradtunk ezekkel. Abban az esetben pedig, ha egyedülállóként birkózunk meg a család fenntartás feladataival, mint magam is, még nagyobb erőfeszítésekkel, kihívásokkal kell szembenéznünk.
Az elmúlt évek során több alapítvány munkáját is segítettem és segítem, és lehetőség szerint szervezek, támogatok különböző önkéntes projekteket.
Mihályi Éva